Cégem székhelye a város közepén székhelyszolgáltatás által

Mikor megalapítottam a cégemet elkövettem egy kisebb meggondolatlanságot – bár mentségemre legyen, hogy mivel magánvállalkozóként indultam, ezért kezdésnek jó is volt az elhatározás. A cég székhelyéül először az állandó lakcímemet jelöltem meg és ez azzal járt, hogy idejöttek a hivatalos leveleim, ezzel még nem is volt gond. Később viszont, mikor már egyre nagyobb volt a cég és ezért komolyabbra fordítottam a dolgokat, azaz BT.-ként jelentettem be a vállalkozásomat, cégnevet is választottam, akkor már a cégtáblát is ki kellett volna helyeznem a székhelyre.

Ez már kevésbé tetszett, hiszen én nem szerettem volna a magánéletet ilyen mértékben összekeverni a vállalkozói életemmel. Szóval úgy döntöttem, hogy ezen a ponton székhelyszolgáltatást keresek.

Lehet nem mindenki tudja, de a székhelyszolgáltatás lényege az, hogy egy szolgáltatót felhatalmazunk, hogy fogadja a hivatalos leveleinket, illetve, hogy tárolja azokat, ezen felül pedig hozzájuk fog kikerülni a cég cégtáblája is.

Ez a felállás nekem nagy könnyebbséget jelentett akkor, amikor még olyan kicsi volt a cégünk, hogy nem rendelkeztem saját irodával – hiszen így mégiscsak volt alternatíva, hogy ne kelljen a saját otthonomhoz kötni a céget közvetlenül. Ami pedig még kecsegtetőbbé tette az egész székhelyszolgáltatás ötletét az az volt, hogy hirtelenjében belvárosi iroda lett belőlem.
Persze ez félig-meddig csak vicc, hiszen én magam nem tartózkodtam sosem a belvárosban, de mivel a székhelyszolgáltatás irodája a belvárosban van, ezért ez a cím szerepel a cégnyilvántartásban és persze a névjegykártyámon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük